Botrány a temetőben!

Egyéb

Ma reggel a Fiumei úti temető szóró parcellájában így dobolják ki a tegnapi friss virágokat a nagyon kedves ott dolgozó lányok! Az indok az h elférjen a mai.Többszöri kérésem ellenére sem hagyták abba sőt mondták h ha én most bele rakom az én virágaimat amit a nagyszüleimnek vittem akkor mindjárt azt is kidobják mert nekik […]

Rosszul lett mentő vitte el

Egyéb

Ahogy fogynak a produkciók, úgy kerülnek fel a nézők és a stúdióban lévők is egy nagyobb érzelmi hullámvasútra a Megasztár szombati élő adásában. Már kisebb bal/ék is voltak a zsűritagok között, hol Tóth Gabi akadt ki, hol pedig Curtis, ezúttal azonban példátlan egyetértés volt az ítészek között, amit Kökény Attila fia, Kökény Lali váltott ki [&hel

Page 70 of 70