Megnézed 335/2

Amíg vársz ez is érdekelhet:

A facelift nem hoz sok változást a dizájn terén, a módosítások nagyjából ugyanazok, mint amiket 2016-ban az 500-ason is láthattunk. A lökhárítókon apróbb változtatásokat végeztek (például keskenyebb kromozott „bajusz”), módosították a lámpák belső szerkezetét, és az 500X hátulján is megjelent a karosszéria színére fújt betét a lámpák közepén. A nappali menetfény és a hátsó lámpák már LED-esek, és az extralistán immár szerepel a full-LED fényszóró is (230 ezer forintért). A gyártó szerint ezekkel a fényszórókkal 20%-kal jobb a látótávolság, és nem mellesleg sokkal menőbbé is teszik az autó megjelenését.

A lemezek alatt viszont több újdonság is helyet kapott. Az 500X most már gyakorlatilag az összes modern vezetést támogató rendszert kínálja. A táblafelismerés és a sávtartó rendszer már minden verzióban alapfelszereltség, emellett rendelhető adaptív tempomat (80 ezer forintért), ráfutásgátló (95 ezer forint), holttérfigyelő és a keresztforgalom figyelésére szolgáló automata fékrendszer is.

 TARTALOM BETÖLTÉSE KÉSZ! MEGNYITÁSHOZ KATT IDE!

Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük