Amíg vársz ez is érdekelhet:
A Honda termékbemutatóján olyan kifejezésekkel illették a CR-V vezetési élményét, mint „izgalmas” és „sportautós”, de aligha lep meg bárkit, hogy a valóság ennél jóval visszafogottabb. A CR-V valójában egy családi SUV, amely kellemesen sima, csendes és észrevétlen utazást kínál – pont azt, amit ebben a kategóriában várunk.
A Honda hibrid hajtáslánca már jól ismert, hiszen a 2,0 literes rendszerrel találkozhattunk már a Civicben és a ZR-V-ben is – és érdekes módon a Civicben jobb benyomást tett, mint a ZR-V-ben. A váltó most egy újabb fokozattal bővült, de még mindig jellemző rá, hogy bizonyos gázállásoknál furcsa, szekvenciális váltásokat imitál – mintha egy raliautót próbálna utánozni. Ez ugyan szokatlan, de még mindig jobb, mint egy folyamatosan sivító CVT-váltó.
A jó hír az, hogy a CR-V leginkább a Civicre emlékeztet vezetés közben. A villanymotor végzi a munka oroszlánrészét, és amikor be kell kapcsolódnia a benzinmotornak, azt többnyire csendesen teszi. Alacsony sebességeknél meggyőző a dinamika – a villanymotor nyomatéka ilyenkor jól kihasználható –, de 80 km/h fölött már érezhetően lankad a lendület, és a belső égésű motort komolyabban munkára kell fogni.
Ha igazán megnyomjuk a gázt, a 2,0 literes Atkinson-ciklusú motor hangja kicsit durva és erőltetett lesz – semmiképp sem sportos –, de egy kis odafigyeléssel háttérben tartható, így az utazás kellemes marad.
A plug-in hibrid (e:PHEV) változat eltérően közelíti meg a villamosítást, mint sok versenytárs: nem kapott plusz villanymotort vagy extra teljesítményt, csak egy nagyobb akkumulátort. Így papíron gyengébbnek tűnhet például a 302 lóerős Toyota RAV4-hez képest, de ez a gyakorlatban nem sokat számít egy ilyen típusú autóban.
