Amíg vársz ez is érdekelhet:
Az új hajtáslánc bevezetése nem járt kompromisszummal a csomagtér terén: az elsőkerék-meghajtású változatnál 397, az összkerekesnél 320 liter áll rendelkezésre, lehajtott hátsó ülésekkel ez tovább bővíthető. Egyik érték sem számít kiemelkedőnek a kategóriában, a Ford Puma vagy a Renault Captur például tágasabb csomagteret kínál. A modellfrissítés a futóműhöz nem nyúlt, így továbbra is az összkerekes verzió előnye, hogy hátul nem egyszerű csatolt lengőkaros, hanem több lengőkaros (multi-link) felfüggesztést kapott. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a Yaris Cross kifejezetten kényelmes lenne: városi tempónál kissé kemény hangolású, ugyanakkor az autó stabilitása végig meggyőző volt, egyszer sem éreztem úgy, hogy elengedné az utat.
A legjelentősebb újdonság szemmel nem látható, mégis alapvető változást hoz: ez a Toyota ötödik generációs hibrid hajtáslánca. A jól ismert, 1,5 literes, 92 lóerős háromhengeres benzinmotor maradt, viszont a hozzá társított villanymotor kompaktabb, könnyebb és erősebb lett. Ennek eredményeként a legerősebb Yaris Cross már 130 lóerőt és 185 Nm nyomatékot kínál. Akinek ez sok, az továbbra is választhatja a korábbi, 116 lóerős változatot.