Amíg vársz ez is érdekelhet:
Állandó összkerékhajtásával a Subaru technikai szempontból előnyben van azokkal a rendszerekkel szemben, ahol csak egy villanymotor hajtja a hátsó kerekeket. A központi differenciálművel dolgozó megoldás folyamatos tapadást biztosít, és ebből fakadóan kiszámíthatóbb viselkedést kínál változó körülmények között. Ennek ellenére, ha előre tudnám, hogy olyan helyre készülök, ahol komolyabban szükség lehet a hajtáslánc tudására, talán mégis inkább egy Hyundai vagy Kia elektronikusan vezérelt, de fizikai kardántengelyes rendszerében bíznám magam jobban.
Ez nem azt jelenti, hogy a Subaru ne lenne megbízható, sőt – könnyen lehet, hogy pont ő jutna át leghamarabb a nehezebb szakaszokon, ahol más rendszerek talán meg-megtorpannának. Ugyanakkor a mai összkerékhajtásos rendszerek általánosságban már annyira kifinomultak, hogy a különbségek csak extrém helyzetekben válnak igazán jelentőssé. A legtöbb esetben pedig már egy jól hangolt kipörgésgátló is elég ahhoz, hogy az autó a sárból vagy hó fogságából kiszabaduljon – csak lehet, hogy a Subaru addigra már rég túl is van a dolgon.