TARTALOM BETÖLTÉSE KÉSZ! MEGNYITÁSHOZ KATT IDE!
Amíg vársz ez is érdekelhet:
A Volvo EX30 után már nem meglepő a kormányoszlopra helyezett váltókar és az indexkarra tett első és hátsó ablaktörlő. A váltó logikusan és kényelmesen működik, viszont az ablaktörlőt először meg kell szokni. Az automatikus funkciót és a fokozatállítást egy végtelenített gyűrű eltekerésével hívhatjuk elő, amit a kis képernyőn jelez vissza. Az ülésállító egy négyszögletes, háromirányú gombbal működik, míg az ablakemelőkből csak kettő található, ezek is váltókapcsolóval működnek.
A harmadik sor ülései motorosan dönthetők, és nélkülük 655 literes, velük pedig 310 literes csomagtartóval rendelkezik az autó. A tágas, vastagon kárpitozott tér alatt egy mély rekesz is található. Itt elfér a hátsó roló és a töltőkábel, bár a motorháztető alatt lévő 37 literes tároló jobban megfelel ezeknek a tárgyaknak.
A kesztyűtartó a menüből nyitható, ami sokak számára meglepő, ahogyan az ajtóbehúzóban elhelyezett kilincs is. A belső tér méretei egyértelműen tágasak, mind a második, mind a harmadik sorban elegendő hely van, hogy a testet kényelmesen támogassák az ülések. Az utasoknak bőven van helyük: a fej, a vállak és a térdek kényelmesen elférnek, ám a hátulra való beülés nem a legkényelmesebb. Ez egy olyan probléma, ami sok hasonló autóban, például a Kia EV9-ben is előfordul, de a Volvóban a biztonságérzet kárpótol mindezért.