Megnézed 173

 TARTALOM BETÖLTÉSE KÉSZ! MEGNYITÁSHOZ KATT IDE!

Amíg vársz ez is érdekelhet:




Hogyan történhet meg, hogy egy új autó bemutatása után két nappal teljesen megváltoztatják a nevét? Az Alfa Romeo Junior kezdetben Milano néven debütált, ám ezt követően az olasz kereskedelmi miniszter, Adolfo Urso szinte azonnal nyilvánosan reagált, és kijelentette, hogy ezt biztosan nem fogják engedélyezni, jogi lépéseket tennének ellene. Az indoklása az volt, hogy az autót nem Olaszországban gyártják, és egy olasz város nevét csak akkor kaphatja meg egy termék, ha ott készül. Bár elsőre talán túlzásnak tűnhet, valahol az olaszoktól pontosan ezt várjuk el, ezért is szeretjük őket. Így hát az Alfa Romeo kénytelen volt módosítani, és a Junior név lett végül a befutó. Szerencséjük is volt, mert ha Urso úr még érzékenyebb lett volna a termék minősége iránt, könnyen lehet, hogy az Alfa emblémától is meg kellett volna válniuk.

Nézzünk a márkajelzés mögé, és kezdjük talán azzal, amit valójában látunk: egy B szegmenses kis crossover, amely a Stellantis számára az indiai Tata Consultancy Services által fejlesztett e-CMP2 moduláris platformra épül – mindezt Alfa Romeo emblémával. Technikai szempontból közvetlen rokonságban áll a Peugeot 2008-cal, a Citroën C3 Aircross-szal, a Jeep Avengerrel, az Opel Fronterával és minden más modellel, amelyek a kisebb, hagyományos ötajtós kisautókat képviselik egy szinttel lejjebb.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You might like